Saját szavakkal - Present Day
 

A demót 2004 végén kezdtük el felvenni,de aztán olyan sokat tököltünk vele, hogy csak most lett kész, a minősége miatt csak demó, de felfogható nagylemeznek is hiszen a Begin the season! óta nem csináltunk ilyen lélegzetű anyagot. Végighallgatva még nekem is érdekes volt, hogy mennyire különbözőek a számok,szinte alig van rajta hasonló stílus.

Most jöjjenek maguk a dalok:

1. I ain't not feeling blue:

Mivel a címe az, hogy nem szomorkodom, alapvetően erről is szól. Sok rossz dolog történik az életben, de ha tudunk röhögni rajta, könnyebben el lehet viselni. A zenei részével könnyen megvoltunk, valahogy az ilyen számok megírják magukat. A kedvenc részem a vége felé van, amikor az egész felfokozódik.

2. The train has gone:

Régi szám, azt hiszem ebben játszott először Peti. Az eljátszott esélyekről szól, arról, hogy ha egyszer elmegy a vonat, nemigen van utána második esély. Husi olyan jókat játszik benne, meg Szabóca is sokat dobol, szóval igazán screenes, ami azért nem baj. Koncerteken ritkán van programon, de most megérdemelte, hogy ide felkerüljön annyi év után.

3. I hate the world

Nem is tudom, hogy kezdjem, annyira személyes ez a dal, hogy nehéz beszélni róla. Aki közelebbről ismer tudja, hogy12 évig voltam Katával, és amikor elment akkor a poklok poklait szenvedtem végig. Úgy gondoltam, hogy ebből az életből nekem ennyi elég is lesz és, hogy keresek egy pofásabb szilvafát, és kilógatom magamat, de aztán inkább a gitárba kapaszkodtam bele, és ez a szám született. Van aki azt mondja jól tettem, hogy így tettem, de olyanok is vannak, akik szerint mégis csak adni kéne egy esélyt annak a szilvafának.

4. Let's build a wall

Annyira barom világban élünk, hogy én gyakran gondolok arra, hogy el kéne bújni, el kéne rejtőzni, építeni egy nagy falat, ahová ez a sok szar nem folyik be.

Zeneileg majdnem hogy punkos lett a dal, ezzel is színesítve a palettát.

5. Golden age

Régen zenélünk már, de valahogy nem nagyon akaródzik feladni a harcot, mert mindig van esély, ha nem adod fel a reményt. Egyszer csak eljön az aranykor akurvaannyát nekilye. Őszintén megmondom ez a szám nem sok jót ígért, de most így felvéve nekem legalábbis bejön.

6. God is on holiday

Ha vannak jó Screen számok, akkor ez az egyik. Ez is megírta magát, de amikor játsszuk mégis lehet érezni, hogy több a többitől. Minden hangszer azt játssza amit kell, és szerintem ez a legfontosabb. A vokálban besegített Orsi a barátnőm és Judit, aki szintén tag a Damn Natural zenekarban. A szövegről csak annyit, hogy nem vagyok vallásos, nem is hiszek semmiben, de amikor ilyen szar ez a világ, a jóisten biztos nyaralni van.

7. Off the grid

A Terminator3-ban mondta Jonn Connor, hogy ő a társadalmon kívül él. Annyira érvényes ez rám, hogy ez a cím adta magát. Szerintem a legjobb rész benne a leállás. Nagyon jól tudunk ám leállni, csak egyszer nehogy úgy maradjunk. Vannak bizonyos szavak meg kifejezések, amiket nem szívesen használok, ilyen a rockandroll is, de ebbe a számba belefér. Vidinek küldjük.

8. Lost blues

Nagyon régi ötletből készült, amivel évekig nem tudtam kezdeni semmit. Oláh Tomival csináltuk meg, de nemigen játszottuk, de valahogy mégiscsak itt van és visszahallgatva nem baj, hogy előszedtük a fiókból.

9. Everybody falls

Gonosz, very gonosz dal. Talán a legújabb. Arról szól h mindenkinek megvan a maga keresztje, és egyszer mindenért fizetni kell, egyszer mindenki pofára esik, szóval ha nagyon fenn hordod az orrod, csak idő kérdése és a földet veri, személyes élményből tudom. Zeneileg megy mindazálat.

10. In your eyes

Története van. Megismertem egy holland lányt, akivel közösen írtunk egy dalt. Eztet. A többiekkel felhangszereltük, de húzós volt mert Adrienn hangja jóval magasabb, mint az enyém. Judit vokálozik benne mögöttem, az alap súlyos Husi meg kitalált rá egy vetem gitárhangot.

11. Goodbye

Nagyon régi dal még Hernyóval írtuk. Az eleje legalább 15 éves csak nem tudtam továbbmenni belőle, mindig eljátszottam a barátnőmnek, de ennyi. Aztán egyszer csak kész lett, levittem a próbaterembe, ahol Virág, Szabóca, meg Hernyó először vigyorgott, hogy kicsit gyerekes, de aztán összeraktuk, és nagy kedvenc lett. Az alcíme :Mese. Hernyó keresztelte el.

12. Stay here!

Peti kedvence. Annyi barátom ment el, meg hülyült meg, hogy borzalom. Pedig itt is maradhattak volna, hiányzik az a sok baromság, amit együtt csináltunk, de az is lehet, hogy én menthetetlenül gyerek maradtam. Orsi azt mondja itt mellettem,hogy így van.

Ja a Real Madrid már 2-O -ra vezet a Barcelona ellen. Április 10. van, pont 36 éve születtem, az ég felhős, hőmérséklet 16 fok, a kölykök itt játszanak a ház előtt.

Üdv.Tomi.