Screen - Ice Screen Demo - Kritika
5 dal, melyből 4 '98 elején került rögzítésre a próbateremben, 1 '98 közepén
egy stúdióban, hogy a Cadillac klipjének zenei alapja legyen. Fő, hogy végre
újra hallok a Screen, hajdani nagy kedvencem felől. '93-ban (egek, milyen
rég!) megjelent a sajószentpéteri csapat Begin The Season! c. első albuma,
mely egyszerűen megrázó volt a maga hihetetlen minőségében, feelingjében.
Ötvöződött benne az ősrock lényege, az olyan hard rock bandák hatása, mint a
Cult és a Guns N' Roses, amellett mintegy véletlenül a srácok ráéreztek a
grunge élő, erőteljes részére is. Én annyira imádtam azt a zenét, hogy még
Screen-pólót is festettem magamnak, meg minden. Aztán csak nem történt velük
semmi, utóbb kivált az aranytorkú Hernyó, volt még egy demó '96-ban - s most
ez.
És újra (majdnem) ugyanazt érzem! Érthető okokból nem szól úgy az anyag,
ahogy kellene, de ettől eltekintve a Screen a régi minőséget hozza, és a
legkevésbé sem tűnik porosnak. Az ő zenéjük időtlen, és elvileg mindig
meglesz a közönsége. Remélem is, hogy a közeljövőben sűrűbben lehet majd
felőlük hallani! Szóval, a 4 dalra (az említett Cadillac duplán) jellemző
valami egységes, kissé szomorkás, esős hangulat, de lehet, hogy nyáron nem
ezt mondanám. Mindenesetre élet, erő most is ugyanúgy van a számokban. A
Like The Sea és az Excuse Me is nagyon tetszik, de valóban a Cadillac a
legnagyobb sláger. Hihetetlenül hangulatos dal. De a kissé talán blues-os
You Should Stay is simán lehetne normális rádiók sűrűn játszott kedvence.
Akkora refrénje van, hogy csak a fejemet tudom csóválni - pont, mint 6 éve-, hogy hogy lehet ekkora zenét írni.
Cím: Dudás Tamás, 3770 Sajószentpéter, Tárna út 5/A. 1/2. Tel.: 20/987-4257.
Uzseka Norbert
|