RISE AND FALL

Rise and fall

(SZ.K.)

Dudás Tamás, amellett, hogy a Screen, az Urban Angel és a Damn Natural nevű
csapataival is rengeteg dalt szerzett már, most szólóban jelentkezik. Azt
mondja, azért, mert így nem kell várnia meg alkalmazkodnia. Ami azért
mókás, mert az utóbbi két évtizedben ezekkel a csapatokkal tényleg annyi
mindent csinált már (függetlenül attól, hogy milyen kevesen vettek erről
tudomást), amennyit a legtöbb, ugyanilyen hosszú időn át működő banda sem.
Arról nem is beszélve, hogy hivatalos, kiadónál megjelent anyaguk egyetlen
egy volt, a Screen kultikus debütalbuma, a Begin the Season!, még '93-ban.

Ez a 14 számos anyag persze nem hoz gyökeres változást, csak itt jobbára
egy szál akusztikus gitár, esetleg némi perka van, meg Dudás éneke. Amúgy
ugyanazt írhatom le, mint az említett kb. 20 évben mindig: emberi kéz és
szív és lélek alkotta zene, óriási adag feelinggel, ami a szerényebb
körülmények között készült felvételen is simán átjön. Van benne Beatles,
Rolling Stones, Guns N' Roses, The Cult, Tesla, Pearl Jam, avagy kő rock,
blues, country, ilyesmik. Vannak élénkebb témák, és vannak szomorkásak,
vannak olyanok, amiket tábortűz mellett volna a legjobb hallgatni, és
olyanok, amikben egész életek vannak, minden tragédiájukkal és ürességükkel
és alkalmi szárnyalásaikkal, és így tovább. És mindezek közepette a
leginkább állandó maga Tamás, aki amolyan utolsó mohikán típusú csóka, úgy
mindenestül. Néha az az érzésem, ha az egész világ belefullad az
ilyen-olyan gazdasági válságaiba meg minden egyéb szemetébe és bajába, ez a
fickó akkor is ott fog ücsörögni Sajószentpéteren a próbateremben, és
nyomja a gitárján a dalait. Ami nem azt jelenti, hogy észre sem veszi, mi
megy itten, sőt, ő látja csak igazán, viszont ő az, akit nem fognak ilyen
dolgok megingatni, amíg van húr a gitárján és erő a torkában, amíg van kit
szeretnie, meg ilyenek.

Két számot emelnék csak ki, az egymást követő Black Ocean-t és Fear-t. Nem
ezek a legkönnyebben megjegyezhető dalok (sőt, ami azt illeti, azt sem
tudom, van-e itt olyan, ami tényleg beleragad az ember fülébe, ugyanis
Dudás nótái totál kortalanok, és olyan letisztultak, mint a régi, fekete
blues zenék), viszont ebben a kettőben ott van egyrészt az óceán, amit
mégsem szel át emberünk, hogy itt hagyja ezt a koszfészket, valamint a
félelem, amiért nem teszi. És komolyan, ezekről a dolgokról ilyen átható
erővel még metal bandák sem nagyon tudnak énekelni.

Akit érdekel az anyag, írjon ide: tamasdudas69@gmail.com.

U.N. 8